Rólunk

Stefano Trebbi vagyok, reklámgrafikus, branding tanácsadó. A reklámvilág és a márkák iránti érdeklődésem már gyerekkoromban kezdődött. Rajongtam a szép betűkért és újságokból kivágott logókat gyűjtöttem. Mégis előbb az üzleti tanulmányokat választottam: nemzetközi marketing és közgazdász szakon végeztem az International Business Schoolban.

Ez jó döntésnek bizonyult a későbbi tervezőgrafikai tanulmányaim során. Tapasztalatom szerint sok designer esik abba a hibába, hogy nem ismervén az üzleti világ működését, munkájukban többnyire a művészi megjelenítésre koncentrálnak, figyelmen kívül hagyva a piaci szempontokat.

Pályafutásom kezdetén egy amerikai multi, a DDB, majd két magyar reklámügynökségnél is dolgoztam, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a legtöbbet egy kisebb, közvetlenebb, saját reklámstudioval nyújthatom az ügyfeleknek.

A nagy ügynökségeknél túl sok információ vész el, mivel kapcsolattartókon keresztül kommunikál az ügyfél a tervezővel. Emiatt a designer nem tudja igazán megismerni a megrendelő személyiségét, brandjét, és így nehezebb 100% személyre szabott anyagot készíteni.

Munkánk során rendkívül nagy hangsúlyt fektetünk rá hogy megismerjük, elemezzük mind az ügyfél brandjét, mind annak célközönségét - csak ezután készülhet hatásos reklámanyag.

Gál Ferenc programozó és weboldalfejlesztő vagyok. Több mint húsz éve élek a számítógépek világában. A programozást művészetnek tartom, hiszen a semmiből egy működő rendszert alkotok. Elsődleges elvem: nincs megoldhatatlan kérés!

Tisztelem a technikát, ami ebben a rohanó világban minden nap újat mutat. Tisztelem a tudást, mert a tudás a fejlődés alapja.

Munkám során mindkettőt alkalmazom. Olyan megoldásokat fejlesztek, melyek minden platformon biztosítják a szép megjelenést és zavartalan működést. Célom a hosszú távú együttműködés, az ügyfelek megelégedettsége, hogy a munkám ne csak neked tetsszen, hanem ügyfeleidnek is. Te mondod a tervet, én megvalósítom.

Követve az új trendeket, és folyamatosan tovább képezve magam, munkámhoz a legmodernebb technológiákat használom, mellyel csodálatos megoldásokat lehet létrehozni. Ennek segítségével minden platformon működő, könnyen megjeleníthető és kezelhető weboldalakat készítek.

Ha vállalkozásod igényeit már nem elégítik ki a "dobozos" weboldalak - online szoftverek, keress meg egyedi igényeiddel és én megvalósítom őket.

Kontakt

Árajánlat kéréshez írj nekünk és mi 24 órán belül felvesszük Veled a kapcsolatot.

Budapest, HU

06 30 211 2633

info@stefanodesignstudio.hu


Akik minket választottak: